A genetika átka

A Sigur Rós mellett az egyik leghúzósabb izlandi exporttermék az a helyi krimitermés. Erre bizonyíték az Animus Kiadó által megjelentett skandináv-krimi sorozat izlandi szerzői, mint pl. Arnaldur Indriđason, akinek Vérvonal c. krimije került nemrég a kezem ügyébe. (Az egyetlen negatívumon legyünk túl itt az elején: a kiadó szándéka dicséretes, azonban a fordítás minőségére nehéz szavakat találni! Kriminális, s akkor még szépen fogalmaztam!)
Ezt a könyvet olvasva vált bizonyossá, hogy ez a különálló, sajátos ország egyedi klímája és kultúrája valósággal predesztinálja arra, hogy hardboiled krimik sora szülessen meg itt.
Gyakorlatilag ez az izoláltság adja a gerincét a Vérvonalnak is, amelyben mintegy bónuszként - senki által különösebben nem vizsgált - több évtizeddel ezelőtti bűnügy-sorozatnak is sikerül a nyomára jutni. S ebben jelentős szerep jut a genetikának is (maga a cím is erre utal). Igaz, a félgöngyölítésben nem lesz túl sok köszönet! Ez is tipikusan lokális.
A nyomozást az az Erlendur Sviensson vezeti - aki a hardboiled hagyományoknak megfelelően - maga is számos egyéni problémával kénytelen megküzdeni (gyermekei drogoznak, isznak; kollégai nem különösebben rajonganak érte, stb.). Mindez azonban nem gátolja abban, hogy botladozva, olykor igen-igen messze kalandozva járjon sikerrel ebben az egyszerűnek induló, ám mégis felettébb mocskos-erőszakos bűnügyben!
Az azonban tény, hogy ez a történet annyira tragikus és fájó, hogy AI - mégha akarta volna is - képtelen lett volna kihozni ebből egy habkönnyű befejezést!
beIdézés:

Igen, mindig a rohadt perverz disznók járnak jól. Boldogok, mosolyognak a világra...

(Arnaldur Indriđason: Vérvonal Bp., Animus, 2007)

A bővebb és a szűkebb látótér

Napjaink tragikus és szomorú iráni aktualitásai miatt vált időszerűvé Marjane Satrapi és Vincent Paronnaud 2007-es rajzfilmje, a nagyszerű Persepolis. Ebből oly' random-jelleggel ismerszik meg a dicső távoli, ám annál zavarosabb közelmúlttal bíró Irán.
Az erősen önéletrajzi ihletésű film főszereplője kezdetekben - a sah-rendszer végnapjaiban - még cserfes kislány, MS, aki stílusosan, s korának megfelelően még feketének és fehérnek látja a világot.
Miután magunk is szemtanúivá válunk az eseményeknek, megtapasztaljuk az örök reakciós közhelyt: a forradalom felfalja gyermekeit (igaz ehhez kellettek az akkori geopolitikai sajátosságok is, mint pl. az iraki-iráni háború)! Tudniillik a zavaros időkben a korábbi harcostársak ideológiai varrat mentén szétszakadtak, majd egymás torkának estek. Mindennek pedig természetszerűleg következménye lett egy újabb totalitarizmus, csak ez már nem a modernizációt, hanem a vallást & a Koránt tűzte zászlajára!
A fejleményeket részben kívülállóként, részben elszenvedőként megélő főhősünket mindez mit sem zavarja, hogy a tinédzserlét rögös útjain botladozzon tova. A modern és felvilágosult kislány azonban lépten-nyomon kivívja a hatalom ellenszenvét, így szülei amellett határoznak, hogy MS-nek a távoli, ám biztosnágos Bécsben kell tovább tanulnia.
Főhősünk látótere tovább szélesedik: megismerkedik a szokatlan európai kultúrával (felettébb érthetetlen lesz számára az ún. nyugati dekadencia), a szerelemmel és a rasszizmussal is! Azonban végül belátja, hogy kötelékei elvághatatlanok, s így némileg lehiggadva a hazatérés mellett dönt.
Ekkor kénytelen szembesülni, hogy hazájában időközben semmi sem változott. Sőt!

Megtapasztalja, hogy a Forradalmi Gárda (örökké emlékezetes lesz, amikor nemrégiben Vona G. ezt a társaságot kívánta behívni Mo.-ra, hogy ne merjék tépkedni a Jobbik plakátjait!!!) és az Őrök Tanácsa ókonzervatívizmusa nyomán a szabadság apró körei immár jóformán csak nagyvárosokba szorultak vissza.
A demokráciára és a szabadságra továbbra sincs semmi remény: maradt a szűk látótér! Így főhősünk másodjára is a csomagolás mellett dönt: ugyanis egy autonóm személyiség számára az ily' álságos rendszer egyet jelent a börtönnel!
S ami a legfájóbb, hogy ez a történet a 90-es esztendőkben ért végett, de az aktuálpolitikai események azt jelzik, hogy ebben a többre érdemes Iránban azóta sem változott túl sok minden!

Lakmusz-kupa

A napjainkban zajló Konföderációs Kupa több szempontból is hasznos.
Első, s legfontosabb, hogy nyáron itt, a mi jó, öreg kontinensünkön valósággal focihiány van, s így ez a lagymatag összezörrenés gyakorlatilag oázisként funkciónál!
Másodsorban azért, mert így lehetősége nyílik a FIFA-nak, hogy tesztelje, mennyire felkészült Afrika, azon belül is a Dél-afrikai Köztársaság arra, hogy jövőre lebonyolítsa a földkerekség legnézettebb, és -népszerűbb eseményét, a labdarúgó-VB-t!
Ezekre lassan körvonalazódik is a válasz: Mivel az ország a déli féltekén található, ezért ott ilyentájt már igen csípős az idő, s ez feltehetőleg '10-ben is így lesz! Ez máris gondnak tekinthető, s a nagy vesztesek valószínűleg leginkább ezzel fognak takarózni.
De arra is megfelelő ez a KK, hogy rájöjjenek az illetékesek, hogy a helyi erők kezéből feltehetőleg ki kell majd csavarni az ottani szurkoláshoz kötelességszerűen hozzátartozó dudákat! Ugyanis azok valamilyen téveszme okán azt gondolják, hogy azt az átkozott készséget rohadt cool 90 percen keresztül - megállás nélkül - fújni! Pedig innen szólok, hogy nem az, sőt inkább kurva idegesítő, hisz a TV-ből így oly' hangok áradnak, mintha a stadionok felett egy hatalmas légyraj ragadt volna!
Igaz, még mindig jobb ezt hallgatni, mint egy-két hazai kommentátort. Ezért leszögezhető, hogy nem csak a FIFA, hanem az MTV számára is mintegy lakmuszpapírként szolgálhat ez a "sörmeccs-kupa" (© Zsolt).
Mondjuk az tény, hogy az emlékezetes 2006-os retekklubos közvetítést nehéz lesz alulmúlni, de a köztévé hasonló mélységekbe képes szárnyalni. Elég ha csak a fejhangon sipítozó Somos-twinsre; vagy pályakezdőnek a legjobb jóindulattal sem nevezhető Deák Horváth Péter reménytelenül tehetségtelenségére gondol az ember! Ha ezek az egyedek túl sok teret fognak kapni a következő évi közvetítésekkor, akkor muszáj lesz egy másik alternatívát keresni!
Vagy, van még egy lehetőség: aláírásgyűjtés, majd népszavazás, hogy klónozzák Hajdú B. Istvánt, s őt küldje Afrika déli csücskébe az MTV!

A T.Ház és az újabb esély

Azért ismét egy szép eseménysorozattal gazdagodott a magyar politikai folklór.
Mint ismert, tegnap a köztársaságunk elnöke - jegyezzük meg jogosan - dúlva-fúlva vonult végig a szebb napokat is látott, amúgy dohos levegőt árasztó Ogy. épületén, miután a hazai politikai elit ismét játszótérré degradálta munkahelyét!
Mert, vajh ki nem mondott megint igazat? Vagyis ki nem szavazta meg - az amúgy egyszer már meghasaltatott - Baka főbíró-jelöltet?
Mondjuk, erre én is kíváncsi lennék, de esélyem, hogy valaha is megtudjam, nagyjából annyi, mint amekkora nyerni a lottón! S innen az van, hogy a politikával még csak-csak foglalkozó átlagpolgár máris pártszimpátiája alapján tudja a tutit.
Nagyjából itt tart a mai politikai kultúra Magyarhonban!
Ami azonban ennél nagyobb gond, hogy Solyómmal nem először törlik fel az Ország Házának eklektikus folyosóját (vö. maga SL megválasztása körüli emlékezetes "vakondokozást"; vagy éppen a különböző jelölésekkel együtt járó, már-már törvényszerű szívatásokat). De ez még hagyján, hisz SL maga vállalta ezt a pozíciót, s merészkedett be a magyar reálpolitika pállott ösvényeire (lásd még: Aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók).
De ami ennél sokkal aggasztóbb, hogy valóban csak ennyi a felhozatal a magyar bírói karban? Mert ha igen, akkor csakugyan nagy a baj!
S azért is erős ez a gyanú, mert kb. 24 órával azután, hogy SL nem győzte kihangsúlyozni, hogy ENNEK a parlamentnek nincs túl sok értelme újabb legfelsőbb bírósági elnököt jelölni, erre mit ad isten, a köztársaság nagy tudású feje ismét Baka András nevét húzza elő a kalapból!
Most akkor a dac, vagy a lehetséges/tehetséges jelöltek szűk köre mozgatta az egyik közjogi méltóságunk kezét és fejét?
Őszintén, egyik sem jó válasz!

Libanoni-amerikai szépség

Sam Mendes az Amerikai szépséggel 1999-ben már belopakodott az amerikai középosztály hálószobáiba. Azonban Alan Ball a 2008-as Towelheaddel (a magyarított Érzékeny pont címet inkább hagyjuk) még beljebb merészkedett. Igaz a falig már ő sem mert elmenni.
Nem véletlen azonban a szembeötlő hasonlat, hisz a brit SM bábáskodott az utóbbi mozgókép elkészítésénél is. Némi eltérést leginkább abban tapasztalhatunk, hogy a nagy hollywoody-i nevek (pl. Spacey, Bening) jelen esetünkben elmaradtak.
De, talán épp ezt ellensúlyozandó itt egy kicsit merészebb és meredekebb lett a téma. Holott a történet középpontjában ismét a tinédzserkor és annak szexuális sajátosságai, olykor túlfűtöttsége áll. Ami lassan természetszerűleg vonzza maga után az idősebb férfiak totális megbuggyanását (esetünkben Aaron Eckhart adja a pedofil redneck mintapéldányát).
Ami újdonság, az az, hogy AB dolgozatát kiegészítette történeti aktualitásokkal (a '91-es öbölháború eseményeivel) és a rasszizmussal (amíg a libanoni-amerikai főhőst, Jasirát [Summer Bishil formázza meg] a texasi fehér suttyók vegzálják, addig komplexusok armadájával küzdő apja [Peter Macdissi] pedig az afroamerikaik felett ítélkezik játszi könnyedséggel).
Már ezek miatt is az mondható, hogy tisztes iparosmunkával van dolgunk, de annyi problémám azért mégis adódott, hogy hiába tett fel okos és égetően fontos kérdéseket, ha ezekre meg sem próbált választ keresni. Teszem azt például, hogy egy-egy szexuális zaklatás/molesztálás ügyében mennyiben tehető - esetlegesen - felelőssé a későbbiekben áldozattá váló személy; vagy éppen abban, hogy egy önmagát konzervatívnak hazudó, de inkább bigott és álszent atya a gyermekével szembeni fegyelmezés terén meddig mehet el?
Kár, hogy ezekre az aktuális és fájdalmas kérdésekre nem kaptam választ.

Kalózok az EU vizein

Az ami vasárnap a magyar szavazófülkékben történt nem kívánok különösképpen foglalkozni. A jó magyar szokáshoz hívein úgy is ezt teszi az ország egyik fele. A másikat meg qrvára nem érdekli az egész.
Azt azért hozzátenném, hogy a nagy győztes FD nem tűnik túl boldognak, holott arról beszél, hogy a kontinens legnagyobb arányú győzelmét aratták. Ez tény, de mégis messze tűnik az a hőn vágyott 2/3! Ezért nem volt felhőtlen az öröm.
A legnagyobb jobbmenetest az SZDSZ szedte be, amely szemmel láthatóan a padlóra került. A bíró a számolást megkezdte, s a K.O. a parlamenti választáson mondatik ki! Mármint akkor, ha addig nem tudnak felkelni a padlóról.
Onnan, ahova az MSZP is zuhant. Erre pedig egyetlen magyarázat van: azért mindenféle következmények nélkül nem lehet 9 esztendőt elsumákolni! A választópolgár már csak olyan, hogy nehezen tanul, de még nehezebben felejt!
Sőt olyan, hogy képes bedőlni a szélsőjobb velős, magvas - s természetesen nem túl szofisztikát - jelszavainak! Igaz ebben nagy-nagy szerep jutott a mainstream politikának is! Sajnos szabadon hagytak oly' témákat, választórétegeket, melyeket ezek szíves-örömest felkaroltak! Az eredmény pedig itt van: a 3. legnagyobb párttá váltak!
A végére maradt némi pozitívum. Őszinte gratula az LMP-HP-nek, akik gyakorlatilag nulla hátérrel is beelőzték a Szadit; és a 19-re ismét jó lapot húzó MDF-nek! Ez tényleg szép volt!
Viszont a legnagyobb öröm az, hogy mindannyiunk kedvence a PirateBay fájlmegosztó által gründolt Piratpartiet is szerzett egy mandátumot (7,1%-nyi voksot gyűjtött be), s így ott lesz min. egy képviselőjük Brüsszelben és Strasbourgban!
Elég szomorú, hogy ez lett a vasárnap fénypontja! Nem bővelkedünk túl sok pozitívumban, így ezt a keveset is meg kell becsülni!

A számok nem hazudnak

Hamarosan beköszönt az EP-választás - áldásos - kampánycsendje! Ehhez magam is alkalmazkodom, így csak most, az utolsó pillanatban akarok foglalkozni a voksolással.
Azonban nem a lábszagú hazai kampánnyal, hisz a tököm tele van ezekkel az egzisztencialista politikusokkal: az orbáni és szlovákiai műbalhékkal; a belpolitikai hülyeségekkel és vádakkal teli vagdalkozásokkal, amit nem általnak kampánynak is csúfolni!
Mondjuk azért azt nem hagynám szó nélkül, hogy a fővárosi listavezetői vitára Schmitt Pál már el sem ment (!), igaz minek is? Ill. ennél is jobban aggaszt, hogy Hollandiában a szélsőjobb (igaz Wilders Szabadságpártja - stílusosan - mint Makó Jeruzsálemtől, kb. annyira van a mi Jobbikunktól) a második lett a németalföldi voksoláson (2,9%-kal lemaradva a jobbközéptől, és 4,9-et ráverve a szocdemekre)! Ezek azért nem a legjobb előjelek!
Mindegy. Mindenki a maga voksával dönthet! De előtte nem árt tájékozódni.
Igaz ezt itt, az edzsungelben nem a legkönnyebb, hisz gyakorlatilag tele a padlás különböző kimutatásokkal, statisztikákkal, melyeket könnyen lehet így, vagy akár úgy is tálalni a derék választópolgárnak. Csak álljon itt egy hazai és egy nemzetközi példa, melyek igen eltérőek!
Ezért került a figyelem középpontjába az OpenEurope, amely az alapján vizsgálta a EP-s politikusokat, hogy azok hogy viszonyultak a reformok felé, vagy éppen mennyire küzdöttek a pazarlás ellen?
No, és itt számos érdekes objektív adatra bukkanhat a kíváncsi neteupolgár. Ugyanis a számok nem hazudnak: a brit kutatók az alapján állították fel a rangsort, hogy az adott képviselő hogy szavazott egy-egy a nyilvánosság szempontjából kardinális kérdésre (pl. támogatták-e a könnyebb hozzáférést a voksolási listákhoz), vagy éppen, mennyire voltak aktívak!
Mielőtt rátérnék a magyarok eredményeire, nem árt egy kicsit a magyar rónán túlra is tekinteni. Talán nem véletlen, hogy a lista élén svéd, osztrák és holland politikus áll, és a nemzetek közötti nem hivatalos versenyt is a svédek nyerték, s mögöttük Hollandia és Dánia található. Míg a tabella utolsó helyein ciprusi, lengyel és olasz politikus osztozik, s az államokra lebontva utolsó Spanyolország, előtte pedig Itália és Ciprus ténfereg. Majd a szigetországnál 0,2%-kal acélosabban jövünk mi! Vagyis Magyarország leszorult a hátsó dobogóról!
Na, de ha már itt járunk. Nézzük a magyar politikusainkat. A legelőkelőbb helyezést az SZDSZ-es Szent-Iványi István hozta össze (ő is a 94. hellyel bükszélkedhet, mutatói: a lehetséges 58-ból 35 pontot szerzett; míg a legrosszabbul a FD-s Gyürk András bírt szerepelni: a megtisztelő 750. pozíciót mondhatja magáénak, a 7/58-as mutatóval!). Természetesen újraindul, s a FD listájának a 9. helyén áll. Ez annak függvényében tűnik fölöttébb érdekesnek, hogy ha csak a magyar képviselőkre bontjuk a mezőnyt, akkor láthatjuk, hogy a legaktívabb FD-s képviselő a 7. Becsey Zsolt, aki amúgy nem is indul a mostani választáson!
Szóval valahogy így állunk.

Csak az íze nem az igazi

Olyan ez, mint amikor az ember nem akarja megbántani a szakácsot, hisz az szemmel láthatóan igyekezett, csak hát az eredmény...
Valami ilyesmit gondoltam, amikor olvastam Philip Roth Szellem el c. könyvét. Már akkor itt, a címnél álljunk meg egy pillanatra: az Exit Ghost-ot akár egy kicsit szellemesebbre (ha-ha-ha) is lehetett volna magyarítani. De, mindegy.
Szóval adva van az idősödő, rákos betegségével küzdő, szellemileg egyre erőtlenebb (a cím erre is utalhat) Nathan Zuckerman, aki hosszú évek után triviális okok miatt merészkedik vissza a bűnös NYC-be. Ahol ahogy az egy megapoliszhoz illik, új-régi/régi-új behatások érik, melyekkel különböző módon tud megbirkózni!
Ha pedig történetesen oly' történelmi időkben látogat el a Nagy Almába, amikor 2004 novemberében az Államok másodjára választja meg a szemmel láthatóan imbecillis GW Busht elnökének, akkor természetesen nem mehet el e tény mellett szó nélkül. Ami pedig különösen tetszett, hogy PR a hősünk korához méltóan igen sztoikusan méltatta a váratlan eseményt.
Ami azonban már kevésbé volt kóser, ahogy a vulkánként felszínre törő - érthető okokból csak plátóinak bizonyuló - aggkori szerelmet ábrázolta. Az igen posztmodernes könyv a könyvben részben ábrázolt ábrándoknál többször is zavarba sikerült jönnöm: fájt ez a nyálcsorgatás!
Mindenesetre PR még időben megálljt parancsolt a szánalmas erotikus képzelgésnek, mielőtt teljesen gáz lett volna a dolog!
Ez azonban pozitívumként kevés.
beIdézés:

Nagyon rugalmas készülék az ember. (...) Meglepően sok büntetést kibírunk.

(Philip Roth: Szellem el Bp., Európa, 2009)

Ér ennyit?

Hétfőn este meglepően kedvező időben vetítette le a Duna A fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció ultrahülye című dokumentumfilmet. Ahogy megnéztem, rá kellett jönnöm, hogy nem csak e film címe elmeháborodott, hanem gyakorlatilag az egész ország!

Hajdú Eszter arra vállalkozott, hogy intimnek tetsző stábjával nyomában ered napjaink egyik divatos hisztériájának: a politikai gyűlölködésnek. Egy-egy (volt) barátot és családot állított középpontba, és próbálta analizálni ezt az új és veszélyes elmebajt!
Már az alapkérdés (hogy az a qrva politika mennyire teheti tönkre napjainkat?) is igen aktuálisnak tűnt, de a szereplők révén arra is választ kaphattunk, hogy - pártállástól függetlenül - e lángoktól ölelt piciny országban több politneurotikus rója az utcákat, mint a világ boldogabbik felén!
Az első részben két zsidó vallású Gábor (Székely, aki a Szerencsejáték Zrt. elnöke; és Sebes, aki fővárosi fideszes képviselő) barátságának holtvágányra parkolásánál asszisztálhatunk. Inkább kínos volt látni, ahogy az előbbi mondvacsinált indokokkal próbálta púderozni az elhidegülést, ám az FD-s kollégának csak sikerült kiugratnia a nyulat. Kiderült, hogy a SzG azt nem bírta megbocsájtani SG-nek, hogy az átigazolt a Szadiból a FD-be, s - gondolom a jobboldalon kötelező rituáléként - még sok csúnyaságot is elhadart a liberálisokról! Hű, de durva!
Sőt egyértelműen elbillentem SG irányába, amikor láthattam, hogy vállalva a vitát beült a film nyersfelvételeit bemutató vetítésre, és az azt követő ankétra a Bálint Házba. Ez a "vádeljárás" kemény volt, s semmiképpen nem vált a házigazdák előnyére.



A film 2. részében viszont nem tudtam a jobbosokkal azonosulni. Semmenyire sem.
Ugyanis ebben a részben Tóthék agyamentségét fixírozhattuk, ahol ismét csak a politika tette meg áldásos tevékenységét. Éspedig abban a formában, hogy a tinédzser Zsófi nyilvánvalóan a kövérlászlós bajusszal & valami félreértelmezett nemzeti hevülettel megvert apuka (Lajos) hatására taszította el magától saját - feltehetőleg ballib - édesanyját (Zsuzsa)!!!
Azzal nyugtatgattam magam, hogy emögött a válás mögött azért másnak is kell(ett) lennie. Amire azért volt is egy halovány utalás, amikor TL neje arcába vágta, hogy az nem szeret túlzottan vasalni. Ergo, az elhidegülésre a politika csak indoknak volt jó. Legalábbis remélem! Akkor, talán még nincs akkora baj!
Mindenesetre míg néztem előbb feszengtem, majd szorongtam (csak ajánlani tudom hollywoodi produktumok helyett), végül teljesen elszomorodtam.
Beteg az ország! Méghozzá nagyon.

Az európai videógyóntató

A média, a marketing és egyéb ily' témák területén mérföldekkel előttünk jár az USA. Ez tény. S az is, hogy a jobbaktól nem szégyen tanulni!

Ez tűnik fel az EP-választások közeledtével itt a neten, itt az öreg kontinensen is. Ugyanis az, hogy egyik legjobb helyet, a YouTube-ot is a bevonják a kampányba remek ötlet! Csak nem túl eredeti.
Mégpedig azért nem, mert láthattuk tavaly Obama sikeres internetes kampányát; sőt magát az egész elnökválasztási küzdelmet, amely gyakorlatilag ott/itt a neten/a YouTube-on vette kezdetét, hisz az ottani jelöltek többsége eleve itt/ott hirdette meg a programját!
Az az európai szakemberek javára írható, hogy ez az új vállalkozás azért némi unikalitással bír. Például azzal, hogy az egyszerű, mezei netpolgárnak lehetővé teszi, hogy kérdésekkel (innen a neve is: youtube.com/questionsforeurope) zaklassa a jelölteket, szakértőket, stb. Sőt mivel a háttérben - mintegy megvalósítóként - bőszen meghúzódik a jelentős infrastruktúrával bíró EuroNews, így annak újságíróit is lehet faggatni nyugodtan.
Aki emlékszik, annak beugorhat az, amikor a '90-es évek elején a U2 ZooTV és Zooropa turnéi során a koncertek előtt a helyszíneken felállítottak ún. videógyóntató-sátrakat, ahol mindenki elmondhatta örömét/bánatát... No, valami ilyesmit hoztak létre itt is. Csak itt kérdezni illik.
Azonban nem árt óvatosnak és közhelyszerűnek lenni - hacsak nem vagyunk nárcisztikusak -, mert a legeredetibb és -izgalmasabb kérdések akár a EuroNews adásaiba is bekerülhetnek!

Eric jön, lát és győz

Tegnap véget ért az egyik legfontosabb európai filmseregszemle, a cannes-i. A díjazottakkal különösebben nem akarok foglalkozni, valószínűleg megérdemelte a Haneke és a többi díjazott is. Ellenben azzal, hogy a vásznon ismét feltűnt a valaha volt legjobb futballista, Eric Cantona, azzal annál inkább.
Arra most nem térnék ki, hogy mennyire zseniális, öntörvényű és kiszámíthatatlan volt a pályán. Nagyjából ezek az értékek tették azzá, aki. Tényleg csak két mondat: 1. Azért ez nem véletlen, hogy a szurkolók (a világ minden részéről) EC-t választották meg a MU valaha volt legjobb labdarúgójának! 2."1966 volt az angol futball legnagyobb éve, akkor született ugyanis EC".
Anno pályafutása során nemcsak hihetetlen játékintelligenciája miatt tűnt ki a többi játékos közül. Ugyanis már akkoriban is igen nyitottnak mutatkozott a művészetek felé (szűkös szabadidejében rajzolgatott, festegetett, s ha alkalomadtán olvasásra is fordított egy kis időt, akkor nem a Sun-t, v. v.melyik szaksajtót forgatta, hanem filozófiai műveket(!), sőt maga is irogatott verseket)!
Mikor - nagy-nagy sajnálatomra - szögre akasztotta a stoplisát hirtelen sok szabadidővel rendelkező úriemberré vált, aki teljes mellszélességgel fordulhatott a művészet(ek) irányába.
Azt kár lenne tagadni, hogy már a pályán is szeretett szerepelni, így talán törvényszerű, hogy hamarosan a vásznon is feltűnt! Oly' remek filmben is, mint az 1999-es Lápvidék gyermekei, melyben - testhezállóan - egy sok-sok fejre mért ütést elszenvedett bokszolót alakít. Kiválóan.
Szóval idén immár - ha jól számolom - a nyolcadik filmjében kerül a szemünk elé, ám a remek Ken Loach által jegyzett Looking for Eric-ben először alakítja önmagát!
A történet röviden annyi, hogy egy jobb sorsra érdemes, depressziós postás végső kétségbeesésében a számára is bálványként tisztelt EC-hoz fordul segítségért. S, ahogy az már a mesékben és a forgatókönyvekben lenni szokott: az imái meghallgatásra kerülnek! S Eric pontosan úgy cselekedett, ahogy a 90-es években a pályákon is, vagyis: jött, látott és győzött!

Egy tragédia árnyékában

Ha gonosz lennék, akkor azt mondanám, hogy egy gyilkosság és két súlyos, életveszélyes testi sértés ára 100 millió forint! Legalábbis a veszprémi kézilabdaklub és a T. Ház szakbizottsága szerint, derült ki a héten!
Ugyanis kedden a sport- és turisztikai bizottság ennyit szavazott meg a honi sportélet egyik legjobban prosperáló egyletének. Arra hivatkozva, hogy ezzel kívánja kompenzálni a klub veszteségeit (biztosítási költségek, likviditás, stb.).
Azonban itt akad némi morális, etikai probléma. Főleg úgy, ahogy az egész eset tálalva vagyon! Ugyanis a bakonyi klub ügyvezetője, Hajnal Csaba entréejében a gyalázatos Cozma-gyilkosságot tolta előtérbe! Természetesen nem nevezve meg a dolgot, csak úgy finoman meglebegtetve, hogy hááát, szóval... sok volt a kiadás.
Teljesen jogosan horkant fel a kézilabda-társadalom. Ha a Veszprémnek jár ez a plusz segítség - főleg a gazdasági világválság és megszorító intézkedések közepette -, akkor a többi klubnak miért nem? Vagy a szomorú, drámai események előjogokra jogosítanak fel?
Vagy, ha már a tragédiáknál tartunk - teszem ezt hozzá én - akkor esetleg a fehérvári korongozóknak nem illene valami hasonlót felajánlani? Mármint az érintett bizottságnak.
Mindenesetre, amíg ezekre a kérdésekre nincs válasz, addig ez egy kicsit unfair lépésnek tűnik. A honi férfi kézilabda berkein belül feltétlenül.
Főleg úgy, hogy a veszprémiek - mint az ma be is bizonyosodott - e segítség nélkül is abszolút fölénnyel bírnak itthon, hisz 100%-os teljesítményt nyújtva nyerték meg a bajnokságot!

Törvényszerű és kiszámítható

A napokban került szemem elé a Shane Meadows 2006-os filmje, a This is England.
Ez a történet 1983 nyarára röpít vissza, s kapásból a lecsóba vág bennünket. Ugyanis rögvest az események középpontjában találjuk magunkat, hisz ekkoriban a ködös Albiontól több ezer kilométerre, a Falkland-szigeteknél vívja háborúját Anglia és Argentína.
Történetünk főszereplője a 12 esztendős Shaun (Thomas Turgoose) - egy közelebbről meg nem határozott, tipikus - angliai településen tengeti életét. Problémái a serdülőkori sajátosságokon kívül abból adódnak, hogy édesapját pont' ebben az értelmetlen háborúban veszíti el.
Látjuk, hogy édesanyja próbál(gat)ja nevelni kamaszodó gyermekét, de a napjainkban olyannyira ismerős könnyebbik utat választja, vagyis ráhagyja fiára, hogy az döntsön saját sorsáról!
Ő pedig dönt is, és az utcai ismeretség révén egy skinhead-csoport tagja lesz. Itt jegyzem meg, hogy nem érdekel ez a mozgalom, holott a film egyik tragikus szála épp erre vezet vissza: ugyanis abba a bandába, ahol befogadják egy fekete fiatal is tag! Valami halványan dereng, hogy a skinheadekről írt Uj Péter v.mit, v.mikor, de mivel totálisan nem érdekel, ezért leszarom.
Szóval ifjú barátunk szocializációs útján leválik édesanyjáról és máris egy furcsa brancs tagja lesz, ahol oly' nemes érzelmekkel találkozik, mint barátság, szerelem, stb. De. Ahogy az lenni szokott, az idill nem maradhat annyiba: visszatér a börtönből az új vezércsődör, Combo (a Blöffben a Török jobb-, ill. bal kezét megformázó Stephen Graham), aki hamar ellentétet szít, s a kompánia bomlásnak is indul.



A kicsi Shaun életét nyomon követve látjuk, amint a felszín alatt formálódik a brit neonáci mozgalom, s a trendi, véletlenül sem PC környezethez igazodik a kiscsávó. Igen ám, csak ismét egy kiszámítható fordulat következik, vagy esetleg élhetek azzal a fordulattal is, hogy törvényszerűen bekövetkezik egy - rasszista - tragédia, amely meg-, visszaváltoztatja az életét.
S persze semmi sem válik jobbá. Csak a srác lepattan a hülye haverjairól!
Már-már kapartam a falat, amint főhősünk szájbarágósan és igen demonstratívan megszabadult az angol lobogótól! Gondolom, ettől a merészségtől kellett volna meghökkennem.
Az, hogy egyáltalán végig tudtam nézni, óriási támasztékot nyújtott a zene (a Soft Celltől UK Subsig terjed a sor, ugyanis térdig gázolunk a '80-as években), s amelyért örök hála Ludovico Einaudinak, akinek nevéhez több, szép zongorajáték is kapcsolódik.
Így azt mondom, bőven elég lett volna egy soundtrack.

Mondd meg mit hallgatsz...

A beszédes nevű Music That Makes You Dumb elkészítette azt a táblázatot, amely szerint mely' zeneszerzők, -karok, műfajok rendelkeznek a legintelligensebb és -ostobább rajongókkal!

Sok sznob fog csodálkozni nagyokat!
Nincs más dolgunk, mint csemegézni:

-IQ Top 10:
10. Pop
9. The Used
8. HipHop
7. Jazz
6. Reggaeton
5. Beyoncé
4. T.I.
3. Gospel
2. Soca
1. Lil Wayne

+IQ Top 10:
10. The Sins
9. Norah Jones
8. Bob Dylan
7. U2
6. Ben Folds
5. Radiohead
4. Guster
3. Counting Crows
2. Sufjan Stevens
1. Beethoven

Mivel ez a kedves vállalkozás elkészítette ezt a listát a könyvek terén is, ezért ide még be fogok kukkantani.

Totális humortalanság

Miután David Cerny januárban provokatívnak szánt - és azzá is váló - kiállítása nyomán elérte, hogy mindenki róla, de legalábbis művészetéről beszéljen, dicstelen véget vetett az egésznek.

Mikor az év elején Csehország lett az ügyeletes elnöke az EU-nak, akkor a bohém cseh barátaink megkapták azt a lehetőséget, hogy tartalommal töltsék meg a brüsszeli Európai Tanács épületének egyik üresen tátongó homlokzatát.
Az ismert képzőművész, DC meg is pályázta a prágai kormány azon kiírását, melynek az volt a lényege, hogy oly' alkotás készüljön el, amely méltóképpen (bármit is jelentsen ez a szó) jelképezze a cseh elnökséget. S az érintett művész barátunk ekkor nyújtotta be az Entropa c. alkotását. Ebben - többek között - azt vállalta, hogy minden tagállamot egy-egy helyi alkotó alkotása fog majd képviselni.
DC egész legendáriumot keltett életre műalkotása körül. Holott mindegyiket maga készítette el. Igaz Prágában - idő hiányában, esetleg lustaságból (?) - nem nagyon jártak utána, hogy az adott mesterek valóban léteznek-e?
S a feketeleves csak ezután következett, amikor az év elején leleplezték a nagy műt!
Skandalum! - zúgta egyöntetűen a kontinens.
Mi még csak hagyján, hogy dinnyeföldként letünk ábrázolva. De DC rálépett nem egy tyúkszemre (pl. a bolgárok erős izmozás révén záros határidőn belül el is érték, hogy lepellel takarják be az őket megformázó pottyantós toalettet; s sorolhatnám a végeérhetetlen káromlást).
Mindenesetre totális humortalanságról tett tanubizonyságot a jó, öreg kontinensünk!
S akkor elértünk a végére. Miközben hőbörgött Ejropa, Prága már csak csökönyösségből sem engedett, s kitartott a művész és az alkotása mellett. Erre jött DC és simán lebontatta művét, azzal indokolva, hogy ő a tavasz folyamán megbuktatott Topolánek kabinettel szerződött, s a Prágában időközben gründolt válságkezelő-kormánnyal nem érvényes a kontraktusa!
Na fene! Lehet, hogy szimplán csak arról van szó, hogy kell egy kis plussz hírverés, hogy alkotása véglegesen a londoni Tate-be kerüljön! Abba a nagy-británniai intézménybe, amely fel sem került az installációra, hisz DC szerint ott csak eurószkeptikusok élnek!

18

Tegnap a Man Utd. az angol bajnokságban - vagyis a futball otthonában - a bajnoki trófeák terén utolérte a Poolt. Vagyis az utolsó előtti fordulóban az Old Traffordon - egy vérszegény és izzadságszagú meccsen - sikerült kiharcolni a minimálisan szükséges egy pontot!
Így immár 18. bajnoki elsőségét érte el a csapat!
S akkor adva van a feladat: most pedig meg kell kezdeni a nemzetközi fronton is a felzárkózást a szomszédos Vörösökhöz, hisz ők már ötszörös BL-, és BEK-győzteseknek mondhatják magukat. Ha minden jól alakul, akkor 27-én, Rómában nekünk is meglehet a negyedik ily' trófea!
De szép is lenne...

A nyilvánosság ereje

Azért jó, ha néha arról is hall az ember, hogy egy-egy gigantikus multicég is kénytelen visszakozni!
Ez történt a mai nap folyamán.
Ugyanis az Unió még tavaly kezdett átfogó vizsgálatot a légitársaságok árajánlatai körüli anomáliák miatt. Mégpedig azért, mert egyre több panasz érkezett, hogy az ajánlatok és a végül kifizetésre kerülő összeg közötti különbséget valósággal zongorázni lehet.
Mindenesetre úgy tűnik, hogy - ezennel - sikerül(t) is némi eredményt produkálnia az EU-nak.
Maga a revízió 2007 őszén kezdődött, s egyaránt kiterjedt a legnagyobb és a -kisebb cégekre is. Leginkább azt kutatták, hogy mekkora differencia van a meghirdetett és a valóságban megfizetett jegyárak között. Ennek nyomán pedig három különböző kategóriába sorolták a légitársaságokat: vannak a korrektek (16 cég); a némi anomáliát produkálók, de ezt orvosolni szándékozok(34); s végül a genyák, akik még az együttműködésre sem hajlandóak(12)!
Azt csak halkan jegyzem meg, hogy a Malév és az ugyancsak hazainak tekinthető WizzAir a középső szekcióban található.
Ami azonban a lényeg, hogy a hitványak csoportjába oly' nagyágyúk is megtalálhatóak voltak, mint a British Airways, vagy éppen az AirFrance-KLM! S itt a lényeg a múlt időn van! Ugyanis miután ez a lista a reggeli órákban nyilvánosságra került, ezek a gigamega cégek igencsak rossz néven vették, hogy a tré kompániába kerültek, s ezért haladéktalan intézkedésekre szánták el magukat!
Azaz, győzött a nyilvánosság!
S ez egy kis örömre ad okot!

The Racing Rats

Foglalkozhatnék azzal, hogy a Fd. immár Bajnait is lemondatnák (mert hülyeségeket talált beszélni egy interjú alkalmával - hja, ha csak ezért zavarnánk el politikusokat, akkor a jelenlegi hazai politikai elitnek nem lenne már helye ott, ahol épp most vannak); vagy arról, hogy a szebb reményű MDF immár önmaga komikumává vált. Illetve egyéb nyalánkságokról, hisz dübörög a kampány, s ilyenkor adva van a téma. De én leszarom...
Inkább foglalkozunk komolyabb dolgokkal: ez az Editors lép a Sziget színpadára augusztus közepén. S szerintem ez jóval fontosabb, mint egy-két túlmozgásos, nárcisztikus politikus szereplése.

Azért Mr. Smith barkója veszélyes!

Meglepő prevenció

Furcsa hír kelt szárnyra ma délután. Igaz alulról verte a magyar médiaugar ingerküszöbét, de nekem mégis felkeltette az érdeklődésemet.

Tudniillik a tudósítás szerint 2010. januárjától a holland-német határzóna településein bizonyos különleges igazolványokat kívánnak bevezetni a hollnadus hatóságok. S akkortól csak ezeknek az okmányoknak a bitokosai vásárolhatnak majd marihuánát a határközeli coffeshopokban!
Ezzel semmi más céljuk nincs, mint az ún. drogturisták kedvének szegése!
Ugyanis számos más, a kontinens boldogabbik felén élő társunk - pl. a jóravaló német barátaink - eleddig a szomszédos - még boldogabb és még szabadabb - Hollandiában szerez(het)te be a szükséges tudatmódosító szereit.
Na mármost ha ez a rendelkezés életbe lép, akkor nagyon ki lesz ám babrálva velük! Hiszen innentől kezdve nem Limburg tartomány - ennek egyik prominense volt az egész program kiötlője - kávézóit fogják preferálni, hanem kénytelenek lesznek beljebb menni!
Hát, ezzel nagy-nagy lépést tettek a prevenció érdekében, vagy éppen a kábítószer-bűnözés ellen!
Megnyugtató, hogy demagóg, botcsinálta politikus azon a vidéken is akad!

Nagy zakó

Azért az ami vasárnap Pécset lezajlott, az nem sok jót jelez a derék honi baloldal számára.
Mondjuk, az köztudott volt, hogy a Fidesz (Búr-Baky Miklós fedőnéven a MaNcs-ban publikáló szerző következetesen csak Fiatal desperádóknak nevezi ezt az egylet - s mivel nekem ez felettébb tetszik, ezért itt is így fognak szerepelni) utcahosszal vezet. Sőt nagyjából ily' arányban nyerte a különböző időközi voksolásokat (s vezetett a közvélemény-kutatásokon).
Mindenesetre az eddigi "kampányokon" a szocik nem különösebben tették oda magukat. Nem úgy a baranyai megyeszékhelyen. S itt nem a mai magyar politikai kultúrának megfelelő egyre alattomosabbá váló lejárató finisre gondolok. Hanem úgy egyáltalán az aktivitásra, és annak reális látszatára!
Ugyanis hosszú idő után ismét úgy tűnt, hogy él, létezik az MSZP-nek nevezett társulat. Végre kimerészkedtek az utcára - igaz, hogy ezt nehezen vette tudomásul a (radikál)jobboldal, vö. azt a fd-és hangosbemondó kocsit, amely Pécset figyelmeztetett a "szoci kommandó" veszélyeire! (Szép látvány volt, ahogy arra biztatták az embereket, hogy zárkózzanak be... Remek hónapok elé nézünk, hisz már itt az EP-kampány, s szerintem azt nemsoká követni fogja az ogy-i is!)
A lényeg mégis az, hogy nagyjából Szili K. azt kapta, amit érdemelt (ő kompromisszumkészségről beszélt, én meg sértettségről és gyávaságról - lásd a korábbi kinyilatkoztatásokat), de az tény, hogy a kormányoldalnak és a liberálisoknak nagy-nagy zakó néz ki!
Ami, lehet, hogy nem is baj. De az arányok mégis aggasztanak!
Főleg annak tekintetében, hogy a FD. (gazd-i, polit-i, alkotmányos) programja továbbra is titok!

Szabad szombat a Szigeten

Több évnyi töketlenkedés után úgy tűnik, hogy a Sziget szervezői valóban mertek nagyot álmodni. Tényleg oly' headlinereket csábítottak a fesztiválra, akik a Lajtán túl is hasonló pozíciókat töltenének be (pl. Lily Allen, Bloc Party, vagy a Primal Scream); vagy éppen azzal, hogy a pirézeket is kiutáló Magyarhonban be merték vállani a Rock Against Racism-napot!
Gratula!
Ám a hála csak ezután jön. Mivel a szívemnek igazán kedves zenekarokról még nem is szóltam. Tudniillik az arcom akkor vált igazán mosolygossá, amikor értesültem, hogy a Placebon - akik sokadszorra tesztik tiszteletüket a Filatorigát környékén - kívül eljön Birmingham büszkesége, az Editors, ill. az immár 23. életévébe lépett, harcos-balos walesi bárdok, Manic Street Preachers!
Atyagatya. De rég vártam egy ilyen listára!
S, hogy a világ valóban kerek legyen, a szervezők megtették azt a szívességet, hogy ezeket a csapatokat egyetlen napijegy ellenében megnézhessem! Ugyanis mindhárman augusztus 15-én, szombaton fognak a húrok közé csapni. S én tuti, hogy ott leszek!
Főleg azért, mert a '93-as Zooropa turné óta idén először nem fogom élőben meglesni a U2-t! Ennek pedig két oka is van: az első roppant triviális. A pénzügyi válság hullámaiban magam is elég sokat lubickoltam. A másik pedig még egyszerűbb, a No Line... nekem nem a Riviéra!
Szóval augusztus 15-én szombaton szabad szigetelni!

Egy repülő hollandi leszállt Pesten

Az nagyon jó, hogy a kortárs fotóművészet egyik díszalakja, a holland művészeti polihisztor, Anton Corbijn retrospektív kiállítása nyílt a Ludwigban a nevem napján. A lassan maga is intézménnyé nemesülő művészember kultikonokat prezentáló tárlata egészen július 5.-ig tart nyitva.
Annyit lehet róla tudni, hogy élete gyakorlatilag a zene körül forog. Úgy vált ismertté, hogy különböző zenekarok mindenható ún. udvari fotósa lett, s azt sem árt tudni, hogy a Joy Division szeretete vonzotta a ködös Albionba, s az első filmes területre vezető kalandja is a zenéhez, ill. a JD-höz kapcsolódik (Control).
Nem akarok különösebben elmélyedni e nagyszerű művész munkájában, megtette ezt már helyettem is számos fórum itt a neten. Viszont ami mellett nem nagyon tudok elmenni, az az, hogy zenei szívem egy-egy csücskéhez is sok-sok köze van: ő szabta-szabja meg a U2 fazonját; és szintén AC volt az, aki anno a Therapy?-ban is meglátta a fantáziát, s rajta is hagyta jellegzetes vizuális névjegyét az amúgy jobb Therapy?-albumok közé sorolható Infernal Love-on!
S akkor a Metallicáról még nem is szóltam. Különösebben nem szeretem őket, de amikor AC éppen körülöttük sertepeltélt (Load & ReLoad, 1995, 1997) James Hetfieldék akkor vetkőzték le az akkoriban már igen cikinek tűnő metállos külsőt, s vedlettek át rövid frizurás, szakálas-napszeműveges trendi arcokká. Zenéjük is hasonlóan üdítő változásokon ment át! Igaz azóta csak a külső maradt meg, amúgy a kertek alatt visszaszédelegtek a számukra hazai pályának bizonyuló gitárriffes metálkodáshoz. Lelkük rajta!
De vissza főhősünkhöz: szóval Ludwig 07.05-ig, számos egyéb akcióval. Ritkán járnak erre ekkora talentumok!

Giants or Steelers

Azóta is rágódom, hogy a 2009-es, vagy az egy évvel előtti Super Bowl volt e jobb. Nem tudok dönteni, ezért álljon itt a két - nem mindennapi izgalmakkal tarkított - meccs összefoglalója.

I've come back again

Azt, hogy ismét itt lebzselek, megünneplem egy Sigur Rós klippel!