A Sigur Rós mellett az egyik leghúzósabb izlandi exporttermék az a helyi krimitermés. Erre bizonyíték az Animus Kiadó által megjelentett skandináv-krimi sorozat izlandi szerzői, mint pl. Arnaldur Indriđason, akinek Vérvonal c. krimije került nemrég a kezem ügyébe. (Az egyetlen negatívumon legyünk túl itt az elején: a kiadó szándéka dicséretes, azonban a fordítás minőségére nehéz szavakat találni! Kriminális, s akkor még szépen fogalmaztam!)Ezt a könyvet olvasva vált bizonyossá, hogy ez a különálló, sajátos ország egyedi klímája és kultúrája valósággal predesztinálja arra, hogy hardboiled krimik sora szülessen meg itt.
Gyakorlatilag ez az izoláltság adja a gerincét a Vérvonalnak is, amelyben mintegy bónuszként - senki által különösebben nem vizsgált - több évtizeddel ezelőtti bűnügy-sorozatnak is sikerül a nyomára jutni. S ebben jelentős szerep jut a genetikának is (maga a cím is erre utal). Igaz, a félgöngyölítésben nem lesz túl sok köszönet! Ez is tipikusan lokális.
A nyomozást az az Erlendur Sviensson vezeti - aki a hardboiled hagyományoknak megfelelően - maga is számos egyéni problémával kénytelen megküzdeni (gyermekei drogoznak, isznak; kollégai nem különösebben rajonganak érte, stb.). Mindez azonban nem gátolja abban, hogy botladozva, olykor igen-igen messze kalandozva járjon sikerrel ebben az egyszerűnek induló, ám mégis felettébb mocskos-erőszakos bűnügyben!
Az azonban tény, hogy ez a történet annyira tragikus és fájó, hogy AI - mégha akarta volna is - képtelen lett volna kihozni ebből egy habkönnyű befejezést!
beIdézés:
Igen, mindig a rohadt perverz disznók járnak jól. Boldogok, mosolyognak a világra...
(Arnaldur Indriđason: Vérvonal Bp., Animus, 2007)
