A kortárs amerikai irodalom egyik legnagyszerűbb írója, minimum két könyv óta eléggé rendesen meg van zavarodva. Ugyanis Bret Easton Ellistől már a 2005-ös Holdpark is nagy kapufa volt, de sajnos a tavaly megjelent Királyi hálószobák ugyancsak a kimaradt ziccerek közé került.
Ez utóbbi az első BEE-mű, a Nullánál is kevesebb c. könyv folytatása. Az embernek eléggé mélyre le kell ásni a tudatalattijába, hogy valamennyire felszínre segítse e könyv csekély emlékmorzsáit. Hiszen gyakorlatilag minden Ellis-könyv ugyanarról szól: dekadencia, sznobéra, drogéria, elégi, stb. Mindez szaftos pornóba és trendi környezetbe csomagolva.
De ezzel semmi baj, hisz épp ezért szeretjük!
Szóval hőseink 25 év után ott folytatják, ahol '85-ben abbahagyták. Ami azért megnyugtató. Főleg annak függvényében, hogy egy-egy alak, egy-egy könyvben annyi kábszert tol be magának, hogy az egy egész hedonista kisközösségnek is vidám véget garantálna. De, ezek szerint ezt is túl lehet élni. Sőt miközben szénné drogozzák magukat még coolak, szépek és sikeresek is maradnak. Biztos a kaliforniai mikroklíma teszi.
Vagyis főhősünk, Clay - aki porrá ekézi BEE-t, ami egy erőtlen kalaplengetés a posztmodernségnek - visszatér LA-be, ahol folytatja évtizedekkel ezelőtt megismert életmódját: sex & drugs & rock 'n' roll. Ahogy, azt már megszoktuk.
Azonban a gikszer itt csúszott be. Hisz az a valami, amit Ellis középpontba szánt: egy meghasadt, -bomlott agyú 40-es férfi, midlife crisisának elhatalmasodása, na az nem kóser. Abból jött át a legkevesebb. Pont az egyedi, az unikális hibádzik.
Ami megkülönbözteti az öncélúságot a művészettől. Ha szabad ily' fennkölten fogalmazni?
beIdézés:- Boldog vagy? - kérdezi.
Meghökkenek. - Aha. És te?
Közelebb hajol. - Lehet.
(Bret Easton Ellis: Királyi hálószobák, Bp., Európa, 2010)
