Game is Over

Rég nem jártam erre felé, s rég nem is foglalkoztam külön a politikával. Tudniillik, nálam okosabb, szélesebb látókörrel megáldott, -vert emberek már úgy is leírtak/elmondtak/prezentáltak mindent, ami ezzel a témával összekapcsolható.

Azonban az elmúlt pár nap (s leginkább a tegnap éjszakai események) arra kényszerítettek, hogy magam is klaviatúrát ragadjak, s hosszabban itt időzzek. Számomra ezek a tegnap esti események tették be végleg a kaput. Immár nyíltan ki KELL mondani, ami ma Mo-on zajlik az minden csak nem demokratikus és nem jogállami!

Az, hogy elvették a biztosnak így is erősen túlzónak nevezhető öregkori megtakarítást, menthetetlenné tette az egészet. Ez az akaratgyenge, önálló elképzelés nélküli szavazógyár, amit máskülönben Fidesz-KDNP-frakciónak is lehet csúfolni, tegnap végleg beírta magát a történelemkönyvekbe! Csak nem a legragyogóbb oldalakra. Ez fix.

Game is Over! 

Ennek már a fele sem tréfa. Ha így folytatódik, akkor hamarosan a Lukasenko-Light rezsimet egy Putyin-Hard-féle váltja fel.

Miután az elmúlt napokban nekimentünk a fél világnak, továbbra is folytatjuk ezt a pökhendi, sértődött, felelőtlen politikát. Van egy olyan érzésem, hogy már az EU is bánja, hogy bevettek a klubba. Ugyanis tényleg úgy viselkedik ez a cowboy-adminisztráció, hogy miközben odaszarik arra az asztalra, ahol mások is esznek, még neki áll feljebb, ha ezt szóvá is meri tenni valaki.

Miniszterelnökünk, aki amúgy megingathatatlan antikommunistának vallja magát, mégis majd' minden mozdulatában, gondolatában és tettében az köszön vissza. A Fidesz gazdaságpolitikája oly' messze van attól, amilyen politikai csoportba tartozónak vallja magát, mint ide Nagykáta. Kötve hiszem, hogy van még olyan felelős konzervatív politikus, akinek ilyen típusú csodagyógyszerei lennének, mint Orbánnak. Ha Matolcsyt levesszük a sakktábláról, akkor tűnik fel az igazi csodamedicina: államosítás!

Államosíta(nána)k mindent. Ha az állam lesz a gazdája valaminek, akkor annak problémái varázsütésre megoldódik! Csak akarni kell. Tisztára, mint a szocializmusban. Mondom én, Orbán max. Rákosi, de min. Kádár legjobb tanítványa. S akkor még csak a gazdaságpolitikáról beszéltünk!

Az ún. napi politikában is megfigyelhetőek mindezek a kommunisztikus jelek. Az állandó "forradalmi" hevület; az ellenfelek és az ún. szövetségesek leszalámizása; a jogállamiság lebontása; az egyeduralom fokozatos kiépítése, stb, stb... Napestig sorolhatnám, de nincs kedvem.

Csak a szám íze lenne keserű.

Lassan tényleg pakolni és csomagolni kell, hacsak nem azt akarjuk, hogy a sorba beállt sertésként e felénk áradó bűzös szájszagban hemperegve szidjuk a világot. Mert az nem hajlandó megtanulni magyarul, térdre borulni nagyságunk előtt, meg amúgy is, feltétel nélkül szeretni minket.

I won't fuck us over

Ezen a videón is látszódik, hogy a The National és személy szerint Mr. Berninger is megpróbálkozott sok mindennel, de aznap a közönség nem mutatkozott valami fogékonynak.

Sajnálom.

Persze, az is sokat elmond a publikumról, hogy a szintén aznapi Tankcsapdán is nagyobb volt a tömeg, mint balos walesi barátaink, a Manics koncertjén.

Mind1, magam kurva jól éreztem magam, s az egyik legjobb koncert volt, amin valaha megfordultam.

Sale az utakon

Miközben fokozatosan az őrület lesz úrrá e piciny, lángoktól ölelt országban, itt az ocsmány melegtől megtikkadt K-medencében, megszületett az egyik legérdekesebb KRESZ-büntetési tétel. (részletesebben itt)

Ez a felütés arra akar utalni, hogy foglalkozhatnék pártunk & kormányunk random republikanizmusával (lásd egyénre szabott törvénykezés); külpolitikai otrombaságaival (pl. kokizunk és sallerozunk), meg úgy általában balkánosodásával, de melegre való tekintettel nincs kedvem. Meg különben is az egyik legelőremutatóbb médiaalkotmányunk nyomán még lehet, hogy a gatyám is rámenne.   

Viszont ezt a közlekedési kihágást mogyoróhéjban összefoglalnám. Ha vagy olyan hülye, hogy elfelejted bekapcsolni a biztonsági övet, akkor vess magadra. Fizess, mint az állat (városon belül 15, ugaron 30, urbanizálódottabb pusztában [ez alatt az autópálya értendő] pedig 40 rugót). A büntetőpontokról nincs kedvem beszélni, meg, ha jól tudom, ott nincs fajsúlyozás. Ez eddig nagyjából tiszta sor!

Igen ám, de ekkor lép(ett) be a képbe az akciózástól, plázázástól megcsömörlött magyar törvénykezési agy! Ugyanis lehetőség van AKCIÓra!!!

Ha 10 munkanapon belül megfizeted a bírságot, akkor csak 10, 20, ill. 30 ezer HuF-tól kell megszabadulnod! Ellenben, ha nem fizeted meg ezen idő alatt, akkor vess magadra: a büntetési tétel máris 16, 32 és 42 ezerre inflálódik!

Most ne menjünk bele abba, hogy ez negatív diszkrimináció a szép magyar rónákon sztrádákat elkerülő és kicsit lusta autóvezetők esetében, hisz ők ugyanannyival fizetnek többet, mint az autópálya nagymenői. Ez már csak mikrokozmosz a lényeget tekintve.

Ugyanis ilyet én még nem hallottam, hogy ha iparkodsz befizetni a sápot, akkor olcsóbban megúszod! Azér' ez nem semmi! Grat, a szabályváltoztatóknak. 

Mindenesetre rekreációs, addiktológiai szempontból talán jobb lenne egy ideig kerülni a nagyobb bevásárlócentrumokat és kereskedelmi kanálisokat a TV-n. Igaz utóbbi esetében a közszolgálatikat meg más okokból. Úgyhogy, ha nincs szabad csipketerítő, akkor azt ki is lehet vágni az ablakon.   

Best Picture of The Year

Asszem 2011. május 1-jén elkészült az év fotója.

Gondolom bővebben nem kell részleteznem. Minden ott van rajta!

Pete Souza egy olyan történelmi momentumot kapott el, ami ritkán adatik meg, s még ritkábban sikerül ilyen hitelesen vissza is adnia annak súlyát, feszültségét!

Engem teljesen lenyűgözött, s immár két napja nem hagy szabadulni. 

Nice job!

© Reuters/ White House/ Pete Souza

Üres díszletváros

Az HBO 2010-es esztendő legnagyobb dobásának bizonyult Boardwalk Empire-en letagadhatatlan a szellemi atya, Martin Scorsese kézlenyomata. Ez szinte minden mozzanatán kitapintható. Azonban nagy kár, hogy az - egyre - őszebb mester csak egy epizódot vállalt el. Így ez csak Scorses Light. Erősen felvizezett valami. 

A sztori az 1920-as évekbeli Államokba repít vissza, amikor az egyik elbaltázott politikai döntés (szesztilalom) megágyazott a szervezet alvilág megacélosodásának.  Ha Mr. Scorses pályafutását nézzük, akkor szinte biztosak lehetnénk benne, hogy ebben a témakörben bekötözött szemmel sem tudott volna nagyot hibázni. Ujjgyakorlat (lett volna). Igaz, legalább executive producerként ott volt végig a stáblistán (többek közt Mark Wahlberg társaságában).  

Ebből azonban csak az atmoszféra megteremtése sikeredett scorsesésre. A már-már nyomasztó korhűség, azt idézi, amit az a nyomoronc Cameron is művelt az Oscarokkal méltatlanul kibélelt Titanic forgatásán. Mégpedig, hogy a legkisebb kanalakba is bele kellett gravíroztatni a White Star Line emblémát. Ez a felesleges részletekben való elveszés lépten-nyomon visszaköszönt a BE-ben is.

Na, meg a szex. Nem, mintha különösebben ellenemre lett volna, hisz gyakorlatilag minden szerepre egy-egy szépséget találtak (leszámítva Paz de la Huertat, s ennek megfelelően ő meztelenkedett a legtöbbet!). Ebben a viszonylatban a zseniális Twin Peaks nyomaiban járt e széria.

Amúgy színészi vonalon valóban combos volt a felhozatal, hisz Steve Buscemi, vagy éppen Stephen Graham is telitalálat. Sőt, Michale Shannon által megformált VanAlden ügynöknél ellenszenvesebb megszállottat ritkán látni. Nem csak képernyőn! Hibátlan.

Maga a miliő is ragyogó. A szesztilalom nyomán legyűrhetetlenné váló maffia szerteágazó története (az obligát Al Caponétól Lucky Lucianoig megjelenik, sőt szerves részévé válik a történetnek). Az ugyancsak ekkor fénykorát élő Atlantic City, mint a város adomái. Vagy éppen az akkori politika fontos kérdései (a már többször említett marhasága, az alkohol tilalmától, a nők választójogán át egész a faji előítéletig).

Vagyis minden adott volt egy remek, korszakos sorozathoz, az ember mégis azt érezte, hogy csak a díszletet bámulja. Kizárólag a lényeg hibádzott. Erre az a legjobb bizonyíték, hogy kb. a 9. epizódnál kezdtek az események valamelyest felpörögni, ami egy maffia-történetnél gáz. Főleg, hogy az egész évad összesen 12 részből állt.   

Vérszegény hálók

A kortárs amerikai irodalom egyik legnagyszerűbb írója, minimum két könyv óta eléggé rendesen meg van zavarodva. Ugyanis Bret Easton Ellistől már a 2005-ös Holdpark is nagy kapufa volt, de sajnos a tavaly megjelent Királyi hálószobák ugyancsak a kimaradt ziccerek közé került.

Ez utóbbi az első BEE-mű, a Nullánál is kevesebb c. könyv folytatása. Az embernek eléggé mélyre le kell ásni a tudatalattijába, hogy  valamennyire felszínre segítse e könyv csekély emlékmorzsáit. Hiszen gyakorlatilag minden Ellis-könyv ugyanarról szól: dekadencia, sznobéra, drogéria, elégi, stb.  Mindez szaftos pornóba és trendi környezetbe csomagolva.

De ezzel semmi baj, hisz épp ezért szeretjük!

Szóval hőseink 25 év után ott folytatják, ahol '85-ben abbahagyták. Ami azért megnyugtató. Főleg annak függvényében, hogy egy-egy alak, egy-egy könyvben annyi kábszert tol be magának, hogy az egy egész hedonista kisközösségnek is vidám véget garantálna. De, ezek szerint ezt is túl lehet élni. Sőt miközben szénné drogozzák magukat még coolak, szépek és sikeresek is maradnak. Biztos a kaliforniai mikroklíma teszi.

Vagyis főhősünk, Clay - aki porrá ekézi BEE-t, ami egy erőtlen kalaplengetés a posztmodernségnek - visszatér LA-be, ahol folytatja évtizedekkel ezelőtt megismert életmódját: sex & drugs & rock 'n' roll. Ahogy, azt már megszoktuk.  

Azonban a gikszer itt csúszott be. Hisz az a valami, amit Ellis középpontba szánt: egy meghasadt, -bomlott agyú 40-es férfi, midlife crisisának elhatalmasodása, na az nem kóser. Abból jött át a legkevesebb. Pont az egyedi, az unikális hibádzik.

Ami megkülönbözteti az öncélúságot a művészettől. Ha szabad ily' fennkölten fogalmazni?

beIdézés:

- Boldog vagy? - kérdezi.
Meghökkenek. - Aha. És te?
Közelebb hajol. - Lehet.

(Bret Easton Ellis: Királyi hálószobák, Bp., Európa, 2010)

Gulyáskapitalizmus

Hát nem is tudom.
Megint valaki mert nagyot álmodni. Oszt' pofára is zuhant a nagy forgolódás közepette.
Ugyanis, nem tudom mi értelme volt annak, hogy a közszolgálati csatornák is közvetítették a magyar válogatott szénné gyalázását! Sőt a hírek szerint ez még csak a kezdet. Gyümölcsöző együttműködés első lépéseinek lehettek fül- és szemtanúi, akiket még érdekel a honi foci.

A mutatott "játékra" kíméletből nem kívánok bővebben kitérni (legalábbis az első felvonásra; Amszterdamban legalább a pályán voltak). Az eredmény azonban magáért beszél: 2 vereség, 3-9-es gólarány!

Viszont ez a megállapodás-szerűség több dolgot is felvett.

Először is. Az a sanda gyanú merül fel, hogy már megint az a kurva politika tette be a retkes lábát abba a résbe, ahol nem lenne semmi keresnivalója. Hisz sokan emlékeznek még arra, amikor - többek között - az Ember Aki Soha Nem Hazudott is felemelte mutatóujját és szavát, hogy a közérdeklődésre számot tartó meccseket oly' csatornákon kell tolni, amit minden paraszt meg tud nézni. Hogy mi az ily' meccs, azt majd a Párt eldönti. Hiszen ott váteszekből túlkínálat van .
Másodsorban. Mi ebben a business a Sport TV-s Chello Central Europe Zrt.-nek? Hisz Mo. az az abszurd ország, ahol egy felettébb izgalmasnak tetsző Pápa - Szolnok meccset többen néznek meg, mint egy - teszem azt - MU - Arsenalt! Ezek után adott a kérdés: mire fel ez a szívesség, hogy csak úgy hagyom, hogy az M1-en valamely' Somos-twin fejhangon kiabáljon! S természetesen a lehetséges hirdetők pénzére sem tartottak igényt. 

Hát, úgy tűnik, új hungarikum van kialakulóban: a gulyáskapitalizmus.

Krimiszerű közhelyparádé

Lawrence Blockot nyugodtan nevezhetjük az Államok Jókai Mórjának. Nagyjából hasonló gyakorisággal izzadja világra írásait. Szerintem össze sem lehet számolni, mennyi műve forog a piacon/könyvtárban/kezekben. Ennek megfelelően nagyjából ily' arányba téved zsákutcába is.
Tudom, hogy több sorozatot is visz egyszerre (spec. szerencsém volt már a Scudder-, Rhodenbarr-sorozatokhoz), de most a Keller-szériával kerültem közelibb kapcsolatba. Bárcsak elkerült volna ez a sorscsapás, ami Bérgyilkos a célkeresztbenre volt keresztelve.

Azt a tanulságot sikerült levonni, hogy maradok az elsőként felsorolt LB-szériánál, mert annak újabban immár tiszta (anti)alkoholista exrendőre, és történetei valóban szórakoztatóak. Nem úgy mint a betörős és ez a bérgyilkosos szarság.
Ugyanis, rég éreztem ekkora kínt egy könyv olvasás közben. De mivel krimiről volt szó, s a szerző érdeklődésemet annyiban csak felkeltette, hogy mi lesz a megoldás/ok/elkövető és végkimenetel, hogy csak végigkínlódtam ezt a cca 300 oldalt. De minek?
Amikor a regény felénél kiderült, hogy ki a gyilkos; hisz kb. 2/3 részt felesleges párbeszéd zajlik a főhős és főnöke/kontaktja között; valamint kéretlenül nők garmadája bújik Kellerünk ágyába, hisz akkora ász. Szóval sima bűnügyinek sem nevezhető közhelyparádé.
S mindez nyakon öntve szükség- és végtelen cinizmussal és iróniával. Holott magam is ilyen vagyok, de ebben a töménységben kiborító! 

Szóval törvényszerű ha valaki sokat dolgozik (az előzőekben taglaltakon kívül még két sorozatot visz, és egyéb tárgyú könyvei is vannak; valamint maga írta a My Blueberry Nights valóban ragyogó forgatókönyvét!), akkor bizony képes sokat hibázni. Lehet, hogy néha élni és tapasztalatot szerezni is kellene, nemcsak midig szarni a könyveket, főleg ha - történetesen - egy épkézláb történetünk sincs. Mint jelen esetünkben.
Magam részéről maradok a Scudder-sorozatnál. Abban Mr. Block nem tud hibázni.

beidézés:

- Én erősen hiszek abban, hogy nem szabad bizonyos dolgokat keverni.

- Mint az evést a szarással.

(Lawrence Block: Bérgyilkos a célkeresztben, h.n., Agave, 2005)

Degenaráció

Ha embert akarunk kínozni, ill. valakiből ki akarunk szedni valamit, akkor van egy vértelen, ám mégis ultrakegyetlen ötletem. Nézesd meg vele Dennis Dugan 2010-es förmedvényét, a Growns Up-ot! A felénél könyörögni fog, hogy bevall, megmond mindent, csak zárd el ezt a filmet! Az fix.

Ugyanis ez egy kegyetlenül szar film.

Van egy főhősünk (DD örök társa, Adam Sandler), aki vmily' hollywoodi (média)guru. A nyilvánvalóan luxuséletére elkényeztetett Y-generációs gyermekeinek mozgásszegény életmódja, ill. hasonló attitűddel bíró, pompázatos nejének (Mexikó ajándéka a világnak, Salma Hayek alakítja) agymenési vetnek némi árnyékot! Annyira kegyetlen egyesekkel a sors!

Majd egy temetés ill. azt követő tor (ez mily' morbid - valaki beadja a kulcsot, majd ennek farvízén összegyűlünk, eszünk, beszélgetünk...) összetereli a főhősünket gyermekkori barátaval.

A közös múltidézést olykor megszínezik fingadozó anyósok, gyomorforgató jelenetek (pl. Rob Schneider és Joyce Van Patten felettébb gusztustalan csókjelenete, stb.). Amikor elméletileg kacagnunk kellene! Mert ez poén.   

Nem folytatom a sort, aki kíváncsi az nézze meg. Vessen magára!

Mindegy, lényeg az, hogy - mivel egyetlen mozi sem maradhat didaktika nélkül - ennek is kerítettek valami ilyesmit. A. Sandler és Fred Wolf nevéhez köthető az a bűncselekmény, amit ebben az esetben forgatókönyvnek sem lehet jó ízléssel nevezni! Szóval ezek az úriemberek beleizzadtak valami generációsnak tűnő nézetletérést, amiből arra kell(ene) ráeszmélni a 21. sz. gyermekének, hogy jobb a szabadban ökörködni (pl. kacsázni), mint a legújabb wii-s konzollal küzdeni! Aha, ahogy azt ezek a szerencsétlenek elgondolták!

Annyira süt ebből az egészből, az a idegesítő "bezzeg a mi időnkben!"-szarság!     

Azt viszont nem tudom megérteni, hogy volt képes 162 M $-t összehozni ez a filmnek semmiképpen nem nevezhető tévedés?

A nemzett temploma

© Para-Kovács Imre

Engem egy hadsereg nemzett, pedig épp nem is volt háború.

Mit képzelsz magadról, drága gyermekem, Magyarország?! Neked tényleg Usztics Mátyás mondja meg, hogy mi a magyar?

Ez a korlátolt, lefedezett, intellektuálisan kihívásokkal küzdő beteg segédszínész? Bocsika van. Öltözhetnek a hülyék díszmagyarba, hordhatnak kaftánt, bekecset stb., de nem mondhatják meg, hogy a Nemzeti Színház mit játszik.

Ez azért van, mert a Nemzeti Színház egy színház, éppen olyan, mint a többi, bár sokkal rondább, nem mi tehetünk róla, egy idegbeteg politikus rendezte így el. Köszönjük, sikerült.

Usztics? Ülök a nagy magyar érdekbilin, és nem értem, honnan jött ez a hívás: hallai!, Usztics, mintha nem magyar név lenne, de lecsekkolom a bevett nácijaimmal, szerintük?

Imádom ezeket a Nemzeti Színházat nagyon megvédő hazafyakat, rettenetes bennük az elán, tényleg szeretném tudni, hogy akkor most rendben van-e Az ember tragédiája, mert abban rengeteg utalás, ugye?, kitekintés, finom irónia.

Jönnek a magyarjaink, ellene Alföldi Róbertnek, aki bizony magyar, és olyan szintidőket fut, amit ti, szerencsétlen igyekvők, ha akarnátok sem.

Borzalmas érzés lehet tehetségtelennek lenni, nem akarom tudni, bocs.

Látjuk a fekete leplet, nem vagyunk sehol, buták vagyunk, tehetségtelenek, nincs ötletünk, de szeretnénk, ha János, a vitéz, Vak bél, a király, meg a többiek úgy húznának át nemzetünk egén, hogy csíkot, de legalább.

Annyira sajnálom, hogy nem lett jobb történelmünk nekünk. Pedig lehetett volna, csak háborút kellett volna nyerni, nem veszíteni. Bocs.

Magyarország, szeretett és tisztelt képviselőnk, Pálffy izé, a nemzet temploma, talán lejárt lemez, a XIX. század is elmúlt, de persze mi nem lépünk be a XX.-ba se, soha, semmit, semmikor.

Szeretnénk szeretni.

Magyarország elsődleges küldetése, hogy nem hajlandó elfogadni a XX. századot. Feudalista logika, beteg önértelmezés, kik ezek a hülyék, könyörgöm, senkit sem akarok látni, sem hallani. Nem akarnak semmit, csak visszafogni, heló, rettenetes élet várna ránk, ha rátok hallgatnánk, de szerencsére nem, sohasem, új nemzedék, már a nők is lehetnek felül.

És igen. A Nemzeti Színház lehet épeszű, modern, sőt posztmodern. Akkor is, ha a tervezője egy buzoid giccsnek tervezte meg (át). Ha gyakorló szemét vagy, akkor is kötelességed, hogy kiállj Alföldi Róbert mellett, mert a te szabadságodat védi, nem a sajátját.

Gyorsulj fel, gyilkolj, ha kell. 

(Hócipő, XXII/26, 2010. december 29., 5. o.)
             

Tragédiák Lights

Azt kell, hogy mondjam Rebecca Miller Pippa Lee négy élete c. könyvben legalább annyi maradt benne, mint amennyi át is jött belőle. Vagyis ez egy erős közepes nő(i) könyv. De erről majd később.

Kezdjük az elején. Az ötlet kiváló: hisz főhősünk nem mindennapi életét kísérhetjük végig egy vidéki, nem bigottan vallásos családtól a bohém NYC-i életen át egészen egy nyugger lakóparkig.

Mindez alatt szegény szerencsétlen Pippa Lee (innen PL) gyakorlatilag többet szenved mint egy-egy ókori görög tragédia egész színe. Nézzük csak meg kivonatosan, mogyoróhéjban.

Minden ott(hon) kezdődik. Itt azonnal találkozhatunk az egyik legfontosabb férfi mellékalakkal, a feleségét megcsaló lelkész atyával. Ennél jóval fajsúlyosabb a különböző serkentőszereken élő, illetve majomszeretetével PL-t megőrjítő anya alakja. De ha alaposan odafigyelünk, akkor felfedezhetjük, hogy főhősünknek van még négy bátyja is akikre a szerző bántóan kevés szót pazarolt. Mindez jó kis alap egy helyre kis drámának, ám néhány momentumot kivéve (pl. anya-lánya közötti abnormális kapcsolat) eléggé vérszegény ez a rész.
Miután PL kissé morbid lolitai kaland után kénytelen elhagyni családját (ez is módjával lett kibontva - pedig mekkora patron), meg sem áll egy NY-i meleg nagynéniig. Már természetes, hogy ez az alak (+ a hozzá tartozó csupa-csupa női szereplő is!) elnagyoltan van(nak) ábrázolva. Miután tini főhősünk elszereti szállásadó rokona barátnőjét, szinte magától értetődően sodródik a lejtőn a drogos, szado-mazó infernóba.

A sor pedig folytatható, de minek: fel-le-fel-le, mint egy kibaszott hullámvasút! Sablonos, olykor operába illő teatralitás (öngyiloktól a nihilista, drogos önkívületig) kíséri PL életét. Nem sorolom, mert nincs kedvem, meg nem is érdemes. Itt minden megtalálható, amit egy emberi elme el tud képzelni, s mégis csak annak életszerűsége, szaga, sava-borsa hibádzik!
Szóval tragédiák sora, de semmi dráma(iság).
Ha vonzódsz a papírízű élethez, sorsokhoz csak akkor olvasd el!

beIdézés:

Én azok közé a szerencsétlenek közé tartozom, akik nem léteznek egészen. Másoktól elkülönülve élek. De hát minden író vámpír.

(Rebecca Miller: Pippa Lee négy élete h.n., Palatinus, 2009)

Oligarchák a sorban

Vajon mit tud ez az Orbán 2.0-ás rezsim? Az tény, hogy valamit nagyon.
Miközben verbálisan éveken keresztül bankárkormányoztak, oligarchákosoztak, etc. Addig az akkori - legalábbis szóbeli - ellenfeleiket mind, sorra maguk mellé állítottak.
Éspedig a nyilvánosság számára gumicsont értékű pozíciókkal kiszúrva szemüket (lásd MLSZ-funkci, akármily' középkeresztes kitüntetés, baráti hátba-veregetés)!
A sort Hernádi MOL-kancellár kezdte, aki örömmel, repdesve fogadta az ágazatát érintő különadót (cca. 20 Mrd HuF-ot elvonva cégétől). Cserébe október 23-án meg is kapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal elnevezésű kitüntetést. Lelke rajta! Biztos megérte.

Az abszurditást folytatta Csányi Sándor, az OTP góréja, aki már-már bántóan hallgatott a magánnyugdíj-einstand idején. Az eredmény: piacvezető cégét (legalábbis ezen a téren) második helyre koordinálta, s eredménye, kezelt vagyona igen csak összezsugorodott! Bánja a fene, hisz ott lehet a szépreményű Magyar Labdarúgó Szövetség élén! Tuti haszon.
Az éveken keresztül reformokat követelő megakapitalista, überkeleteurópai businessman, Demján Sándor szintén beállt a sorba. Kezdte azzal, hogy sima biódíszlet volt valamelyik gazdasági Orbán-bejelentés alatt. (Persze szó nélkül hagyva a zavaros, a reformok szótól gondosan kigyomlált, a lényegről diszkréten hallgató tartalmat.) Most azonban megszólalt, és támogatásáról biztosította a KDNP-s ötletet, hogy a vasárnap az szent! Ilyen a mi vidékünkön egy ízig-vérig kapitalista. Atyagatya, s ennek az embernek még semmit se adtak cserébe. Legalábbis nyilvánosan nem!
Igaz, hogy ott van(nak) még a gój Lázár-Bros., Széles, meg a többi, igaz ők elvhűen kitartottak a desperadok mellet!
Mondjuk a legbizarrabb mégis a multibotrányos BKV-vezér, Kocsis István pozícióban hagyása, aki valódi polihisztor/homo universalis, hisz volt már MÁV-elnök, fő atomerőműfő; s egyaránt szolgálta a bal- és jobboldali kormányokat. De gyanítom, hogy inkább ő tud valamit valaki(kről), mint, hogy róla tudnának valakik valamit.
Ugyanis vezetői beosztásában maradásának más reális magyarázata nincs!     

I'm evil...

I was afraid I'd eat your brains...
'Cause I'm evil